A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kommunikáció. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kommunikáció. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. február 28., vasárnap

Kinek szól az együttműködő kommunikáció tréning programunk?


Minden ember számára a legfontosabb, hogy megértsék szándékait, gondolkodásmódját, legyen helye a világban. Ehhez nélkülözhetetlen a társakkal való kapcsolattartás olyan szintje, amely partneri viszonyon alapul, azaz egymás egyéniségének tiszteletben tartása természetes viselkedés, és ez kifejezésre kerül a kommunikációban, bármilyen szituációban.


Nem könnyű ma ennek megfelelni, lassan bátorság kell ahhoz is, hogy az együttműködést segítő programon részt vegyen bárki is. Azonban, ha nem teszünk semmit a változások érdekében, egyre nehezebb lesz a mindennapi élet normalizált világát megteremteni. Lassan nincs nap, amikor ne érkezne hír egy-egy iskolában zajló erőszakos cselekedetről.

Azonban az is tény, hogy az erőszak korábban is jelen volt, csak nem került a nyilvánosság elé, képesek voltak az iskolák megoldani a szülők, tanárok segítségével. Az is előfordult, hogy megoldatlan maradt az agresszió kezelése, gyakorisága nem változott, ezért vagy a gyereket távolították el az iskolából, vagy a tanár ment el.

Gyálon tanítottam enyhefokban értelmi fogyatékosok - ma tanulásban akadályozott - összevont 5-7 osztályban, közel 10 évvel ezelőtt. A tanulók 80%-a roma volt és túlkoros is volt közöttük. Rendkívül nehéz volt érdeklődést felkelteni pl. a magyar nyelvtan iránt, amikor is azzal kezdődött minden hétfő, hogy elmesélték a múlt heti eseményeket. Kiskutyalopás, rendszeres piaci lopás (étel, könyv, ruha, bármi), verekedés volt a beszámolók témája. Nem igazán volt mit tennem, a rendőrség is sokszor járt az iskolában, ilyenkor jó néhány gyerek kiszökött az ablakon. Beszélgettünk sokat a rendről, a különféle bűnözésről, és a tanulás, tudás által elérhető eredményekről, jobb, emberibb életről. Mindezzel együtt hihetetlen küzdelmekkel, de eredményeket értem el, legalább bejártak az iskolába, és próbáltak valamit megérteni a világból.


Akkoriban a vasárnapi Walt Disney mesefilmeket csütörtökön délelőtt ismételték meg a tévében. Az osztályteremben volt TV, és amikor Spektrumon kapcsolódó anyag volt, megnéztük, illetve a legtöbbször videóra felvett anyagot néztünk meg - amelyet én vettem fel ahogyan azt a műsorújságban láttam, észrevettem -. Azaz tudták, hogy a TV működik, tehát úgy érezték teljesen jogos az a kérésük, hogy megnézhessék a vasárnapi mesefilmet, amit nem tudtak otthon megnézni. (Igen figyelemre méltó, hogy azok a gyerekek, akik már komoly bűnlajtsrommal rendelkeztek, mennyire igazán gyerekek! Ezt sosem lenne szabad elfelejteni!)

Sajnos, nem tudtam megengedni a szabadős TV nézést, hiszen tanítási idő volt, semmiképpen sem tudtam volna megmagyarázni miért nézünk Walt Disney-t matematika helyett. (Az igazgató rendszeresen váratlanul nyitott be a tanítás alatt és ellenőrizte ki mit csinál tanítás alatt, hiszen sokan inkább engedtek a gyerekek kérésének, csakhogy nyugalom legyen.) Nos én nem engedtem, így az egyik gyerek hatalmas haragra gerjedt, ütögette a társait, rugdosta a padot, széket borított fel, majd egy hirtelen mozdulattal fogta és a táskáját felém hajította, a fejemnek dobta. El is talált a táska, igen súlyos volt a sok könyv miatt, leestem, és a szemüvegem is elgörbült.

Döbbent csend volt a teremben. Csendesen felálltam, megigazítottam a szemüvegem picit, majd csendesen visszavittem a táskát a tulajdonosának. Azt mondtam, megértem, hogy megnézné a filmet, de nem tudom megengedni, mert ez egy iskola és tanulnunk kell. Éppen azért van vasárnap a műsor, hogy otthon megnézhesse. És akkor elsírta magát, hogy nem tudja megnézni, mert hétvégén mindig elzavarják otthonról, hazajött a börtönből az apukája és nem tűri meg őket otthon, és főképpen azt, hogy nem csinálnak semmit. Azt mondtam erre, hogy rendben meg fogom kérdezni az igazgató nénit, hogy a jövő héten megnézhetjük-e a meséket. Azonban, ha megengedi, akkor kicsit többet kell dolgoznunk, hogy előre tanuljunk, és ne legyen lemaradás a TV nézése miatt. Megegyeztünk, és tanultunk tovább.


Elmeséltem az igazgatónak a történetet, nem engedte meg a TV nézését, azonban a következő hétre ez már nem volt olyan lényeges a gyermek számára, tudomásul vette a világ ilyen rendjét, és haladtunk tovább. Ezzel együtt az órákon a düh kitörtések mindennaposak voltak, akkor is, ha kitörött a ceruzájának a hegye. Ezekre már fel voltam készülve, így mindig volt elegendő ceruzám, radírom, pótfüzetem, és minden, amivel biztosíthattam a tanítást.


Erről egyetlen újság sem írt, pedig jócskán féltem, remegett a gyomrom, és nagyon hálás voltam a sorsnak, hogy nem törött össze a szemüvegem, és nem vágta el az arcomat az üveg.


Egy másik alkalommal mégiscsak bekerültem egy újságba. "Börtön újság" volt a neve, és keresték az egyik tanítványomat, hogy hol van, mit csinál, mert a szerkesztők megtudták a börtönben lévő nagymamától, hogy a kamasz fiú egyedül van, mert apja és az anyja is börtönben van. Kíváncsiak voltak, hogy él ez a gyerek. Nem volt akkor iskolában, és egyáltalán alig láttam, utolérhetetlen volt, egy rokona fogadta be, de sosem tudtam találkozni vele. Lefényképezték a padokat az üres hellyel és engem hátulról, ahogy tanítok. Hát így voltam benne a Börtön újságban.


Van tehát bőven tapasztalatom arról, hogy milyen az erőszak iskolában, de van megoldás arra, hogy hogyan lehet úgy beszélni és tanítani, hogy ezeket a helyzeteket először "csak" jól kezeljük, később már meg is előzzük. Ezt dolgoztuk ki a tréning programunkban, melyet együtt találtunk ki lelkész barátnőmmel, akinek óriási tapasztalata van a családon belül, illetve az élet minden területén elszenvedett agresszióról, és az általa okozott lelki válságokról, és a lehetőségekről, a megoldásról, a lelki élet harmóniája érdekében.

A program pontjai

A program pedagógusok számára akkreditált (30 kredit pont), de a FAT által is akkreditált, így felnőttoktatásként, bárki részt vehet az akkreditált tréningjeinken.

Az együttműködés a munkahelyeken is elengedhetetlen, melynek alapja a partneri viszonyon alapuló együttműködő kommunikáció és a gyakorlati tapasztalatunk is azt mutatja, van hová fejlődnünk.

Integráció

Az integráció is jelen van  az oktatási intézményeinkben, ma már együttnevelhető a tanulásban akadályozott, érzékszervi fogyatékos, mozgáskorlátozott, beszédfogyatékos, roma, különféle nemzetiségű diák.Ma már a munka világában is megjelennek tanulóink, azonban más okokból igen sokan tartoznak még ebbe a csoportba, amit úgy hívunk, hogy megváltozott munkaképességű munkavállalók. Magyarországon rendkívül alacsony a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása az Európai Unió tagállamaihoz képest. Az unióban átlagosan 30-40 százalékos a foglalkoztatás, nálunk ugyanez 8 százalék.


Törvény írja elő a húsz főnél több embert foglalkoztató cégeknek, hogy a létszám 5 százalékáig kötelező a leszázalékolt emberek alkalmazása, ha ez nem valósul meg, akkor magas rehabilitáció járulékot kell fizetni a cégnek. Különféle egyéb pályázati programok támogatják a munkáltatókat abban, hogy növeljék a megváltozott munkaképességű munkatársaik létszámát.

Esélyt kell adni a fogyatékkal élőknek képességeik bizonyítására, azonban ehhez nem elegendő a törvényi háttér, és a fizikai környezet biztosítása, törődni kell a befogadók és befogadottak közötti együttműködésre, a partneri viszony megteremtésére. Az élet minden területén az együttműködő kommunikációval, empatikus magatartással, speciális csapatmunkával lehet elérni a különféle képességű, képzettségű emberek sikeres együttműködését.

Ennek érdekében fontos, hogy legyen elegendő mennyiségű és mélységű ismeretünk a fogyatékosságról, a megváltozott munkaképességű ember érzelmi világáról. Ehhez meg kell tapasztalnunk saját lehetőségeinket, képességeinket, viselkedésünk, kommunikációnk másokra gyakorolt hatását, mindezt jól kontrolált, biztonságos környezetben, programunk ehhez nyújt megfelelő szakmai segítséget, támogatást.

Programunk modulrendszerben épül fel, a 4 egység szorosan egymásra épül, így biztosítva az önmegismerés minél teljesebb skálájának bejárását a speciális gyakorlatok segítségével. A program minden része gyakorlatorientált, többségében szituációs-szimulációs gyakorlatok. A gyakorlatok elemzése során kerül a feldolgozott elmélet tudati szintre és ezáltal fogalmazódhatnak meg az általánosan, a mindennapok során alkalmazható, használható ismérvek.

A változatos csoportbontás lehetőséget ad az együttműködési, kommunikációs képességek, készségek, az érzelmi intelligencia fejlesztésére minden résztvevő számára.


Modulok rövid ismertetése

1. modul: Önismeret az önelfogadásért

Napjainkban szinte minduntalan azt halljuk, a legfontosabb az önmegvalósítás, a saját képességek kibontakoztatása. Azonban néha úgy tűnik, ezt könnyebb mondani, mint megcsinálni. A kudarcok okát pedig célszerűen a körülményekben keressük, és a különféle mások által létrehozott hátráltató körülményekre fogjuk. Sokszor eszébe sem jut senkinek, hogy megvizsgálja a hiba valódi okát, önönmagát, a képességeinek, aktivitásának, szükségleteinek valódi szintjét.

Önismeret szükséges ahhoz, hogy biztonsággal el tudja dönteni az egyén, milyen adottsága, képessége van, és így milyen lehetőségei vannak, illetve korlátai, mennyire érdemes kockázatot vállalnia, és azt is meg kell tudnia, hogyan, milyen módon és mennyire képes az újrakezdésre, kudarcok, negatív élmények után.
Az önmagunk felfedezése nem könnyű feladat, ezt az utat csak megkezdeni tudjuk, a végig járása egy egész életen át zajló folyamat. Az önfeltárás mindig szükséges, hiszen az élet is folyton változik, és a változásokhoz kell igazodnia a személyünk által adott válaszoknak, amelyek sikerülhetnek jól vagy rosszul.

Azonban, ha tudatában vagyunk erősségeinknek, célszerűen használjuk képességeinket, készségeinket, nagyobb esélyünk lesz a boldog, kiegyensúlyozott életre, melynek egyensúlyban tartása mindenki saját feladata, és felelőssége. Gyakorlatainkkal segítjük az önmegismerést, az önelfogadást, társak megismerését, a visszajelzések érzékelését, az empátia adását-kapását, melynek alapja a saját élmény befogadása, elemzése. Az önfeltárást támogatjuk háromféle tesztünkkel a személyiségtípus meghatározásával, a saját interperszonális képességek, készségek és a konfliktuskezelő stílus megismerésével.



2. modul: Kommunikáció minden szinten

A kommunikáció egyéni szintjének megtapasztalásához szituációs gyakorlatok szolgálják a saját erősségek feltárását, és a társakra gyakorolt hatás, ellenhatás megtapasztalását. Az asszertív kommunikációs készség fejlesztése során nagy hangsúlyt kap a nem verbális elemek használatának értelmezése és alkalmazása.

A saját kommunikációs stílusról megismerése elengedhetetlen, hogy a mindennapi helyzetekben az együttműködő kommunikációt sikerrel alkalmazzuk, szerepjátékaink ehhez nyújtanak segítséget. A gyakorlatok során állandó a szituációk hatás-ellenhatásának megtapasztalása kockázatmentes környezetben.

Lényeges segítség a verbális és a non verbális kommunikációnak kongruenciája, meglétének és hiányának megtapasztalása saját élményen keresztül. A játszmák, az intim védelmet adó és kapó emberi kapcsolatok elemzésével, az egyéni szinteknek megfelelő, a mindennapi élethelyzetekben alkalmazható kommunikációs eszköztár alakítható ki.

Nagy hangsúlyt fektetünk az énerő megtapasztalására, saját gondolatok kifejezésére, mások gondolatával való azonosulására, a személyes befolyásolási stílus vizsgálatára, a segítségnyújtás, az együttműködés, az asszertivitás gyakorlására.


3. modul: Speciális igények

Az ép és fogyatékos diák személyisége az iskolás évek alatt a fejlődés különböző fokán áll, sok támogatásra, bíztatásra, visszajelzésre, azok szakértő módón való értelmezésére van szükségük ahhoz, hogy megértsék cselekedeteiknek motivációját és pszichés hátterét. Több empátiát, az érzelmi intelligencia fejlesztését igényli az a helyzet, amikor az integráció láthatóvá, közvetlen környezetben érzékelhetővé tette a másság létezését, a szituáció összes résztvevője számára.

Ezért rendkívül fontos a dolgok természetéből fakadóan kezelni a problémákat, nyíltan és őszintén szólni a másság tényéről, és azokról a lehetőségekről, amelyek megmutatják az ebben rejlő hatalmas pozitív erőt. Minden diák számára elérhetővé kell tenni, hogy egészséges önelfogadású, önmagukban bízó, toleráns, másokat megértő, másokért tenni tudó és akaró ifjúként érkezzen a tanulási folyamat végére, amikor elhagyja az iskolát. Kiemelten kezeljük saját élmény alapján a belső konfliktussal járó csoportdöntés elemzését.

A gyakorlatok során lehetőség nyílik a különféle fogyatékosságú emberek megismerő tevékenységének és kommunikációjának főbb jellemzőinek megértésére. Az interperszonális befolyásolási stratégiák hatékonyságának vizsgálatával, a változtatás stratégiáinak tudatosítására nyílik lehetőség.
A tanári kommunikációs eszköztárat fejlesztjük a konfliktusmoderálás, és személyiségfejlesztés, a különféle személyiségű, képességű tanulók közösségbe beillesztésének elősegítése érdekében.


4. modul: Sikeres emberek

Az a tanár, diák, (ember), akinek nincs elég önismerete, tudása, eszköztára, pszichés erőforrása, nem tudja konstruktívan átvészelni a labilis helyzeteket, így válhat akár depressziós, önpusztító magatartású, vagy akár agresszív, másokat is veszélybe sodró, kiegyensúlyozatlan, diszharmonikus fiatallá. A tudás, a szakismeret ma már természetes és elengedhetetlen feltétele az előrelépésnek, azonban számtalan félresiklott sors, elpazarolt tehetség vergődése mutatja, hogy a szakmai tudás a fennmaradáshoz nem elég!

Ahhoz, hogy valaki az életben előre haladjon, hogy a megszerzett tudását termőre fordítsa, kamatoztassa, önmaga és a társadalom hasznára fordítsa, érett, harmonikus személyiségű, egészséges önelfogadású, pozitív énképpel bíró egyénné kell válnia. Ehhez kiemelten fontos az elhárító mechanizmusok, én-ideál elemzése, a személyközi kapcsolatokban előforduló elfogadás és elutasítás megtapasztalása kockázatmentes helyzetben.

Az egyén és a csoportos érdek tisztázása, összevetése, a konszenzus létrehozására irányuló vitakészség fejlesztése különösen nagy hangsúlyt kap szinte az egész tréning folyamán. Foglalkozunk stresszkezeléssel, hogy képesek legyünk szembehelyezkedni a rossz hangulattal, a szorongással, segítség lesz ehhez a könnyű mosoly technikája A kívülről befelé ható mechanizmus gyakorlása, néhány alapvető, könnyen elsajátítható relaxációs gyakorlat teszi teljesebbé a stresszhatások oldását.

Tanfolyam tudáspróbája: Reflexiós levélben egy történet leírása, egy megtörtént verbális konfliktus megélésének folyamatáról és az együttműködés érdekében megtalált megoldásról szól.


A tréninget szeretettel ajánljuk azoknak, akik sikeresen, partneri együttműködéssel kívánják építeni kapcsolataikat!

Programunkkal olyan eszköztárat szeretnénk megmutatni, amelynek használata sokunk számára természetes, de manapság az alkalmazása nincs előtérben. A ma embere nem vagy alig használja az empátiát, az ember csodálatos beleérző képességét. A közösen megélt pozitív élmény, a siker mindenkinek jár, és ehhez mi a magunk módján a programunkkal járulunk hozzá.

Alapítási és indítási engedély száma: OKM – 4/276/2009.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00878-2009.
FAT lajstromszám: PLB-1297


Szeretettel várjuk az éreklődőket!

Írjon nekünk emailt: trening@alitera.hu

Katona Erzsébet és Börönte Márta


"Nem tudtam, mit rejt számomra a jövő. Heteken át a harag és keserűség kínozott, s arra következett a lankadtság. Voltál-e valaha tengeren sűrű ködben, midőn úgy tetszett neked, mintha az a majdnem kézzel fogható szürke sötétség körülzárna, amikor a nehéz, nagy hajó nyugtalanul és izgatottan tapogatja útját a part felé a mérővel, te pedig dobogó szívvel várod, hogy mi fog történni? Olyan voltam..., mint az a hajó, azzal a különbséggel, hogy rajtam nem volt iránytű, sem hangjelző, s nem tudtam mennyire van még part."
Helen Keller



2009. március 12., csütörtök

Konferencia után



Igazán hálás lehetek a sorsnak, hogy Börönte Márta az én igen jó barátom!
Nagyszerű konferenciát hozott létre, és személyes varázsával nagyszerű embereket állított maga mellé, akik vallási és politikai hovatartozásukat feledve, egységesen kiálltak amellett, hogy ki-ki a maga módján támogasson Magyarországon egy olyan kommunikációt, amely szívtől szívig szól, amelyet mindenki megért, és mindenki elfogad, mindenki használ, mert mindenkinek egyformán jó.

Nagyszerű hely a XVI. kerület, ahol a Polgármester egyszerű szavakkal elmondta, hogy tavaly egy 100 éves néni, arra a kérdésére, hogy mi a hosszú élet titka, azt válaszolta, hogy "mindig kell dolgozni, és szeretni kell mindenkit". Ez különösen elgondolkoztatta őt, mint két gyermek apját, és úgy is, mint polgármestert. Ezért is örült Márti kezdeményezésének, mert úgy gondolja, kell olyan beszéd, amely méltó az emberekhez. Jussunk hát hozzá!
Maga a konferenciának otthont adó Corvin Művelődési Ház minden dolgozója egy emberként, maximális odaadással biztosított mindent, csak azért, hogy Márti álma valóra váljon. Különösen nagyszerű volt, hogy találkozhattam az intézmény vezetőjével, aki egy csodálatos ember, mert valóban szívügye a közösségépítés, és ezáltal mindenkinek, aki vele együtt dolgozik!
Hihetetlen érzés volt megtapasztalni, hogy ma, amikor gazdaságról, pénzről szól minden, akkor igenis van 200 ember, aki azért utazik 100-200 km-t, hogy beszélgessen egy olyan kommunikációról, amely megállíthatja a verbális erőszakot!
Azt láttam, hogy a résztvevők különös élményben részesültek, mert a műhelygyakorlatok során megtapasztalhatták milyen az, ha figyelnek rájuk, hogy végig mondhatják a gondolataikat, és azt, hogy milyen érzés, hogy ők is végig hallgatnak másokat. Megtapasztalták, hogy egyáltalán nem arra gondoltak, amit hittek, és így tovább.
Eljöttek közénk 9-10 éves gyermekek, így mindannyian láthattuk, hogy mennyire éretten, szépen megtudják fogalmazni saját érzéseiket, és vágyaikat is. Közben megmutatták, milyen ráérezni mások érzésére, milyen megélni az együttérzést, azt, hogy most nem én számítok, Megmutatták, hogyan oldathatják meg a konfliktusaikat egymással, úgy, hogy ne is gondoljanak megoldásképpen a verekedésre, kiabálásra, bántalmazásra.


Örültem, hogy sokan megélhetik ezt a fajta együttérző kommunikációt, amely számunkra gyógypedagógusok számára egyértelmű, általánosan használt és magától értetődő.


Sok gyermek, aki értelmileg akadályozott (a régi szóhasználat szerint középsúlyos fogyatékos), amikor megérkezik az első (osztályba) csoportba, nem tud beszélni, jó esetben mutogat, nagyon jó, ha már egyszavas mondatokat mond, és természetesen a legjobb, ha folyékonyan beszél, ami azonban ritka.
Hogy ki mennyi idő alatt tanulja meg kifejezni a gondolatát, az sok mindentől függ, de nem minden körülmény változtatható meg.
Van, akinek állapota sosem teszi lehetővé, hogy elemi hangadás helyett, a hangokat szavakká formálja. Azonban gondolatai, érzései, érzelmei, szükségletei, kívánságai neki is vannak, melyeket meg akar környezetével osztani, tudatni akarja mi a helyzet vele, és kell valaki aki ezt megérti, hogy tudjon válaszolni, hogy ki tudja elégíteni a kívánságát, a vágyát, hogy érzelmeire érzelmeket kapjon, hogy megértsék, hogy emberszámba vegyék.

Természetesen a család, és az anya pontosan megtanulja melyik mozdulat, hang mit jelent, hiszen volt ideje, együtt volt vele hosszú éveken át, a nap 24 órájában.

Azonban amikor bekerülnek a közösségbe a gyermekek, bizony meg kell tanulni mindenkinek mindenkit! És ez az egymás megtanulása minden közösségre érvényes, legyen az gyermek, felnőtt, fogyatékos, vagy ép!

A gyógypedagógus valamennyi tanítványát megtanulja, hogyan rezdül, melyik mozdulata mit jelent, és a társak is megtanulják egymást, illetve segíti abban őket, hogy ez sikerüljön nekik. Azonban ez nem jelenti azt, hogy megértőek is lesznek, azt meg végképp nem, hogy meg is feleljenek bárki kívánságának, vagy akaratának. Nekik is, mint mindenkinek aki bekerül egy közösségbe, meg kell szokni, hogy nem ő az egyetlen ott, hogy a felnőtt figyelme nem csak az övé.
Az anyának, apának, nagyszülőknek el kell fogadnia, hogy nincs velük a gyermek a nap nagyrészében, és mindeközben más kedvéért fog megtenni dolgokat, másra fog mosolyogni, másnak fogja ölelését adni.
Azt is el kell fogadni a családnak, hogy a csoportban más szabályok vannak, mint otthon. Sajnos ez az egyik legnehezebb gyógypedagógusi feladat, hogy elfogadtassuk a szülőkkel, hogy a gyermeke máshol is tudja jól érezni magát, más szabályok között, amely nem jelenti azt, hogy az eddigi rossz, csak azt, hogy más! Sajnos itt is érvényesül az, ami a köznyelvben, ha nem az enyém, akkor az már rossz, hogy versenyként, hatalmi harcként éli meg sok szülő, azt a folyamatot, amelynek természetesnek kell lennie. A fogyatékos gyermeknek is önállóvá kell válnia, melynek első lépése, hogy le kell válnia a szülőkről. Persze itt évekről szól a folyamat, és minden esetben mást és mást értünk önállóság alatt, a gyermek lehetőségeihez mérten.
Azonban a közösségi életet szabályozó elveknek egyezni kell, iskolai és otthoni szinten egyaránt. Pl. nem engedjük meg, hogy felüljön az asztal tetejére az iskolában, jó lenne, ha ezt otthon sem tennék meg, ha az iskolában egyedül kell felvennie a cipőjét, az otthon is úgy történjen!
Gyakran a kedves szülők, aranyosan levetkőztette a gyermeküket reggelente, nekem pedig a világ legnehezebb dolga volt kitessékelni az előtérből, hogy elkezdhessük az önkiszolgálás tanulását.
A gyermekek tökéletesen alkalmazkodnak a babusgatáshoz, és hatalmas békességgel tűrik, aztán később elvárják az öltöztetés sokkal egyszerűbb módját, és ez rendszerint már akkor komoly probléma is lesz, erőgyakorlattá válik a szülő és gyermek között! Itt is érvényes igazság az, hogy jobb megelőzni! Ehhez szilárd értékrend és nagyon nagy akaraterő szükséges, akkora amely elvisel társadalmi nyomást, családi elvárást, saját lelkiismeret furdalást.
Szülőkkel folytatott interjú alatt megvallották szorongásaikat. Sokan azt gondolták, hogy gonosz, lelkiismeretlen, hanyag, rossz anya , ha"beteg gyermekét" nem vetkőzteti le, nem szolgálja ki, és ráadásul még idegenekre bízza is őket. Sokan meg attól tartottak, hogy ezt gondolják majd róluk, hát ezért inkább kiszolgálták mindenben "beteg gyermeküket". Sok minden van ezekben az önvádakban, lenne mit tenni a közösségeknek, ahová tartoznak ezek a szülök!
A gyógypedagógus viszont attól gyógypedagógus, hogy a rábízott gyermeket fejlesszti, és ehhez bizony olykor hozzátartozik a szülőkkel való konfrontáció is, ha ezt kívánja a gyermek, a fejlesztés érdeke. Tettem ezt humorral, sok-sok türelemmel, kitartással, megértéssel, és határozottsággal, pl. a buzgón öltöztető szülőknek, néha félig humorosan megemlítettem, hogy ráérnek-e délelőtt, mert torna óra lesz, jó lenne, ha maradnának öltöztetni, különben kénytelen lesz a gyermek maga öltözni. Hát igen, ugye kell a kommunikáció, az amelyik szívtől szívig szól!

Azért is kell a szívhang és nyelv, hogy minden gyermeknek, amikor tanulja a világot, úgy tudjuk megmutatni, lefordítani, hogy ne csak a világot értsék meg, hanem a világ is megértse őket! Hogy helyük legyen, és lehetőségük a számukra kerek és való világban, és legyenek velünk együtt boldogok. Kiegyensúlyozottan megélhessék, hogy helyük, dolguk van nekik is közös világukban!


Ehhez kell nyelv, gondolat, szív, hit.
Hit abban, hogy minden embernek jogában áll kifejezni vágyait, gondolatait, hiszen azzal, hogy megszületett, helye van a világban, amelyet mindenkinek tisztelni kell, és lehetővé tenni, hogy jól érezze magát ott, ahol van.
A szív megmondja, hogy az emberek alapvetően jók, kedvesek, érzékenyek, és békességre, nyugalomra vágynak.
A gondolat, az ész felel azért, az, hogy megértsük és tudjuk, hogy ha még sem így van, az sok minden miatt van, de a javítási, változtatási lehetőség ott van mindenki kezében. Önmaga, saját maga az, akivel először törődnie kell, hogy utána képes legyen másokra figyelni.
A végén nem kell más csak a nyelv, az amit mi beszédnek is hívunk, de ami szavak nélkül is működik, ha akarjuk. A lényege a gondolatok, érzések cseréje annak érdekében, hogy együttérzés, együttműködés, együttélés legyen a lakások falain belül és azon túl.

Nem kell más hozzá, mint egy mosoly, abból a lélekből, amelyik él.
Márti megmutatta, milyen könnyű mosolyogni. Beszéde közben egy kisgyermeket emelt fel, hogy mindenkinek jusson egy mosoly a gyermektől, aki másfél évesen, kedvesen nézelődött, megérintette Márti arcát. Nem volt a teremben senki, akinek az arcán ne lett volna mosoly! Ilyen egyszerű ez!
Egy mondat jutott eszembe egy régen élt francia költőtől: "Semmire sem vagyunk jók, ha csak magunknak vagyunk jók."
Azt gondolom ez a konferencia erről szólt.
Köszönöm Márti!